Athos
Egész napos hajós kirándulás a titokzatos Athosi Kolostorköztársasághoz. Az Athosz-hegy és félsziget a görögországi Macedóniában, az ország északi részében található. A félsziget a nagyobb Halkidiki-félsziget keleti nyúlványa, amely 7-12 kilométer széles és 60 kilométer hosszan nyúlik be az Égei-tengerbe. Területe 390 négyzetkilométer. Az Athosz-hegy meredek, sűrű erdővel borított emelkedői 2033 méter magasságba nyúlnak fel. A félsziget körüli tengerek a hajók számára veszélyesek. Ezt jól tudták már az ókorban is, különösen azután, hogy Kr. e. 492-ben itt semmisült meg a görögökre támadó perzsa hadsereg flottája egy viharban, az ókori források szerint mintegy húszezer ember halálát okozva. Az Athosz-hegy mintegy húsz ortodox kolostor otthona, amelyek autonóm teokratikus köztársaságot alkotnak Görögországon belül. Az Athos -hegyen csak 21 évet betöltött, keleti ortodox hitű férfiak élhetnek. Azok a lakók, akik nem szerzetesek, a félsziget fővárosában Karüeszben élnek. Mintegy 1400-an élnek a félszigeten.
A félsziget nyugati részén haladunk végig, ahol megtekintjük Daphni kikötőjét és nyolc kolostort. Utunkat egy gyönyörű „kalózhajóval” tesszük meg, mely az utasok minden igényét kielégítő berendezéssel van ellátva. A magasztos utazást követően a Szent sziget határvárosában, Ouranopolisban kötünk ki, ahol lehetőség nyílik ebédelésre a helyi tavernákban, vagy szabadidő keretében ki-ki megcsodálhatja az Égiek városát. A hazafelé vezető úton a hajó személyzete egy folklór műsorral kedveskedik
Ára: Sartiról: kb. 35/25 euro
A többi fotó megtekintéséhez kattintson a képre!
Nézze meg a kiránduláson készült panorámafotóinkat!
Kattintson az alábbi link(ek)re:
Athos
Beach túra kisvonattal
Végigvonatozunk Neos Marmaras városán , és a Porto Carassi birtokon keresztül, csodás tájakon, gyönyörű fényképeket készítve a Possidona Beach felé haladunk. Ott megállunk és egy kellemes beach bárnál ahol napágyak és ernyők fogyasztás fejében használhatóak, vagy a homokba letelepedve 3órát pancsolunk, napozunk. A partszakaszon homokos és sziklás részek is vannak, így mindenki kedvére talál változatos fürdési és búvárkodási lehetőséget.
Ára: kb. 12/10 euro
A kirándulásról készült videót ide kattintva nézheti meg!
A többi fotó megtekintéséhez kattintson a képre!
Búcsúvacsora
Búcsúvacsora
Hajókirándulás - Toroneos
Egész napos kirándulás, hajókázás, napozás a fedélzeten, nyílt vízi fürdőzés a "teknősbéka" szigetnél, majd áthajózunk a Kassandra-félsziget legnépesebb üdülőfalujába Pefkohoriba. Másfélórás szabad programjuk alatt élvezhetik a város nyüzsgő életét, virágokkal és üzletekkel teli utcáit. Ezután elhajózunk a félsziget legdélebbi csücskébe, Palyúriba, ahol másfél óra fürdés és napozás következik. Itt a hajó személyzete ebédet készít a vendégeinek. A visszaút közben még egy nyílt tengeri fürdőzést iktatunk be.
Ára: kb. 25/15 euro
A többi fotó megtekintéséhez kattintson a képre!
Halkidiki - Görög est
Egy este, amely a görög kultúráról, gasztronómiáról népviseletről és táncról szól. Az est folyamán megkóstolhatjuk a jellegzetes görög fogásokat, gyönyörködhetünk a népviseletekben előadott szárazföldi és szigeteki táncokban, hallgathatjuk a buzuki zengő hangját. A svédasztalos vacsora valamint a görög borok,ouzo, üdítők, édességek pedig csak emelik az est hangulatát. Az est az ötcsillagos Athina Palace kertjében, Neos Marmaras mellett kerül megrendezésre. Az ár büfé asztalos vacsorát tartalmaz, látványkonyhás hús- és fánksütéssel. Az árban benne van a korlátlan bor, sör és üdítő fogyasztása! A folklor műsor során görög szigeteki és szárazföldi táncokat adnak elő 2 féle nép viseletben, majd görög tüzes hastánc következik. A show után a táncosok segítenek ,hogy megtanulhassuk a sirtaki alaplépéseit és együtt élvezhessük a tánc forgatagát ameddig csak kedvünk tartja.
Ára: kb. 30 euro
A többi fotó megtekintéséhez kattintson a képre!
Nézze meg a kiránduláson készült panorámafotóinkat!
Kattintson az alábbi link(ek)re:
Görög est
Kisvonattal az Ófaluba!
Neos Marmaras Ófaluja az Itamos hely 420 m-es magasságában található, ahol gyönyörködhetünk a tájban a felújított és romos házakban, csodás képeket készíthetünk, majd elfogyaszthatunk egy kávét vagy üdítőt a panorámában gyönyörködve.
Ára: kb. 7/5 euro
A kirándulásról készült videót ide kattintva nézheti meg!
A többi fotó megtekintéséhez kattintson a képre!
Sithónia-túra
Sartiból induló autóbuszos kirándulás, melynek során körbe- utazzuk a félszigetet és megismerkedünk annak rejtett kincsivel. Először Neos Marmaraszon vagy Nikiti településen fogunk „piacozni”. Itt a szokásos piaci termékeken kívül helyi termelőktől is vásárolhatunk. A környék híres a mézéről, olivájáról, illetve házi pálinkájáról és a mazsolaborról. Ezt elhagyva megállunk egy kilátópontnál, ahonnan látszódik Kelyfos szigete egy fénykép erejéig. Ezt követően Porto Koufo babszem alakú titokzatos öblét csodáljuk meg. A Sykia településhez tartozó parton, Linarakián fogunk fürdőzni, ahol lehetőség nyílik egy fakultatív ebédre. Egész napos program, melynek keretében megismerhetik a Sithónia csodáit.
Ára: kb. 30/20 euro
A többi fotó megtekintéséhez kattintson a képre!
Nézze meg a kiránduláson készült panorámafotóinkat!
Kattintson az alábbi link(ek)re:
Thesszaloniki
Ebédidőben indulunk el Sartiról/Paraliaról/ N.Poriról. Amikor megérkezünk Görögország második legnagyobb városába legelőször a Szent Demeter bazilikát tekintjük meg, majd áthaladva az Egnatián, érintve Római Agorát lesétálunk az Arisztotelész térre, ami a város szíve és egyben az egyik leghangulatosabb része is Thesszalonikinek. Ezen keresztül eljutunk egészen a tengerpartig. Ezután szabad idő következik, mely alatt lehet vásárolni a Tsimiski utcán, elsétálhatnak a város szimbólumáig, a Fehér toronyig, vagy ellátogathatnak a selfie múzeumba, esetleg megkóstolhatnak egy helyi finomságot a Kapani nyüzsgő történelmi piaccsarnokának környékén. Naplementekor pedig egy kb. 30 perces hajókázásra indulunk a Fehér toronytól, miközben naplementében láthatjuk a várost. Hazaérkezés az éjszakai órákban.
Ár: Sartiból kb. 35/25 euro
Paraliaról, Nei Poriról: 25/20 euro
A többi fotó megtekintéséhez kattintson a képre!
Ízelítőként tekintse meg a programról készült videónkat:


