KÖZLEMÉNY
 
 
Tájékoztatjuk Kedves Utasainkat, hogy a Debreceni Törvényszék 6.G.40.065/2013/10. számú ítéletében megállapította általános utazási feltételeink egyes pontjainak érvénytelenségét és kötelezte Társaságunkat, hogy határozatának rendelkező részét tegye közzé, melynek az alábbiakban teszünk eleget:
 
A Debreceni Törvényszék megállapítja, hogy az alperes által alkalmazott Általános Utazási Feltételek alábbi kikötések - a kikötések alkalmazójával szerződő valamennyi félre kiterjedő hatállyal - érvénytelenek:
  •  Az Általános Utazási Feltételek 3.) pontjának azon rendelkezése, mely szerint „a Kft. fenntartja a jogot a szerződésben szereplő szálláshely, illetve az autóbusz azonos kategórián belüli módosítására, valamint a programok azonos jellegű és értékű programra való felcselésére."
  •  Az Általános Utazási Feltételek 7.) pontjának azon kikötése, hogy „ha a részvételi díj emelése a 8%-ot meghaladja, az utas az értesítéstől számított 2 napon belül elállhat a szerződéstől."
  •  Az Általános Utazási Feltételek 8.) pontja, mely szerint „az utas a szabad akaratából elállhat a szerződéstől, vagy módosíthatja azt, de bárminemű módosítás esetén módosításonként 2 000 (kettőezer) Ft, lemondás esetén 2 000 (kettőezer) Ft/fő kezelési költséget számítunk fel. 45 napon belüli módosítás lemondásnak minősül (kivéve névcsere), ebben az esetben a 15.) pont szabályai lépnek érvénybe."
  •  Az Általános Utazási Feltételek 12.) pontja alatti azon kikötés, hogy „az utas jogosult az utazásban való részvételi jogát harmadik személyre átruházni, ha arról a Kft.-t azonnal írásban tájékoztatja és elfogadja a 8.) pontban leírtakat."
  •  Az Általános Szerződési Feltételek 15.) pontjának azon rendelkezése, mely szerint „egyéb esetekben a 8.) pontban foglaltak az irányadóak, ezen lemondási feltételek akkor is érvényesek, ha az utast baleset vagy betegség éri. Amennyiben az utas saját hibájából (például érvénytelen, el nem készült útlevél) az utazáson résztvenni nem tud, úgy a befizetett részvételi díj befizetésére nem tarthat igényt."
  •  Az Általános Utazási Feltételek 15.) pontjának azon rendelkezése, melynek értelmében „a Kft. a szerződéssel járó kárt köteles megtéríteni, de az legfeljebb a részvételi díj kétszerese lehet."
  •  Az Általános Utazási Feltételek 17.) pontja szerinti azon feltétel, mely a Kft. által kiadott programfüzetben (tájékoztatóban) meghatározott fakultatív programokat kivétel nélkül a külföldi partnerirodák szervezik és bonyolítják, ezekért a Kft. semmilyen felelősséget nem vállal.
  •  Az Általános Utazási Feltételek 18. pontja alatti azon feltétel, mely szerint az utas a nem szerződésszerű teljesítésből fakadó kárigényt a hazaérkezést követően legkésőbb 3 munkanapon belül írásban köteles a kft.-nél jelezni, ellenkező esetben a kft. mentesül a kár megtérítésének kötelezettsége alól, valamint azon kikötés, melynek értelmében a kártérítés mértéke nem haladhatja meg az utas által befizetett részvételi díj kétszeresének értékét.
  •  Az Általános Szerződési Feltételek 22.) pontja, mely szerint „a Kft. által szevezett utazással kapcsolatos minden perben, a felek alávetik magukat a Debreceni Városi Bíróság illetékességének."
 
A Debreceni Törvényszék fenti ítéletének megfelelően utazási feltételeink módosultak, mely honlapunkon a Magunkról című menüpont alatti Utazási Feltételek címszóra kattintva közvetlenül elérhető, illetve nyomtatott formában katalógusunkban is megtalálják.

 

Kapcsolat/Elérhetőség