Sárvár, a nyugat-magyarországi régió dinamikusan fejlődő, tizenhatezer lakosú kisvárosa, Vas megyében található Rába-völgyében. Sokarcú és sokszínű, gazdag múlttal rendelkező város, több mint ezer esztendős történelme során számos kézzelfogható és a kultúra által megőrzött értéket halmoztott fel. A Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő széleskörű szolgáltatásainak köszönhetően gyorsan fejlődik a város gyógyturizmusa.
Hazánk fürdői között igazi gyöngyszem a 2002-ben megnyitott sárvári fürdő, melynek díjai, elismerései önmagukért beszélnek. Az egyedülálló kínálatnak, valamint a szolgáltatás kiemelkedően magas színvonalának elismeréseként a fürdő 2004-ben Wellness Center kategóriában, 2005-ben pedig Wellness Medicina kategóriában nyerte el a Magyar Wellness Társaság Nívódíját. Az Európai Királyi Fürdők Szövetsége 2004-ben Sárvárt is tagjai közé választotta. Ebben a megtiszteltetésben ez idáig mindössze 10 európai fürdőváros részesülhetett, nyolc különböző országból. A szövetség tagjai közé kizárólag olyan fürdővárosokat vesznek fel, melyek királyi kötődése igazolható, valamint kiemelkedően magas színvonalú fürdőt és szállodát üzemeltet. Így az idelátogató vendégek mindig biztosak lehetnek abban, hogy az igénybe vett szolgáltatások megfelelnek a minőségi előírásoknak.