Tisztelt Utasaink!
 
Az áraink kalkulációjakor nem ismert brutális üzemanyagár-emelkedés – 50 % - és az € árfolyam emelkedése miatt olyan lépésre kényszerülünk, melyet eddigi működésünk alatt sohasem kellett megtenni: árat kell emelnünk. Eddig vártunk, hátha csak rövid idejű a drágulás, de sajnos nem úgy néz ki. Júniusban még talán kitart a „bespájzolt” üzemanyagunk egy darabig, de lassan a végét járjuk.
Így a 2022. május 24-től újonnan, bármely utazásra foglaló utasainknak, valamint a már érvényes foglalással rendelkező azon utasainknak, akik június 18. után induló utazásra foglaltak, egységesen kiterjesztjük az áremelést. A jogszabályok és az általános utazási feltételeink 7. pontja szerint a már befizetett utakra is jogunkban áll áremelést végrehajtani, melyet 8%-ig utasainknak el kell fogadni. Az új jelentkezőknek már az emelt árat kínáljuk.
Az áremelés mértéke e szerint 8%.
A már meglévő foglalásoknál, aki teljes összeget befizetett, annak külön kiszámlázzuk az emeléssel járó költséget, aki még csak előleget fizetett, annak pedig a 2. részlet összegével együtt számlázzuk. Új foglalásnál már az emelt áron számlázunk.
Sajnos azt senki nem tudta volna kiszámítani, hogy 2 covidos szezonra még jön egy háború. Ez így nagyon rossz kombináció!
Megértésüket köszönjük és bízunk benne, hogy a piacon még így is versenyképesek vagyunk más irodák alap áraival szemben, az ingyenes vidéki felszállási lehetőséggel együtt.
 
Nagy Sándor
ügyvezető

Kapcsolat/Elérhetőség