Kedves Molnár József!
Kérem, ne hazdutoljon meg, június 14-én, este 7.10 perckor görültünk ki a toloi kikötőből a hazafelé tartó busszal.
Ha 10-11 órakor megérkezik a busz, nem értem, miért nem indulhat vissza mondjuk kettőkor, mint például 5 éve Neos Marmarason, ahol ez megoldható volt. Hozzáteszem, a csoportból nemcsak az én igényem lett volna, hogy elinduljunk hamarabb.Megértem, hogy a sofőröknek pihenniük kell, ahogyan azt ön is említette, minimálisat, (a busz tisztaságát azért nem favorizálnám), de ha más görögországi városban meg tudják oldani, akkor nem értem, itt miért nem. (Egyébként nem emiatt indultunk később, hanem mert a Zakynthos és Korfu busz lekéste a kompot, és be kellett őket várnunk, hogy ne Szegeden kelljen 3 órát malmozni.)
Ha szombaton délelőtt érkezek, akkor a szerződésem szombat délelőttig tart - ez így 1 hét -, nem érzem úgy, hogy megrövidítenek. Gondolom, maguk hazaértek időre, mi az ígért 17 óra helyett 21.30-ra értünk haza vasárnap este (17 órakor még Szegeden voltunk.) Ha valaki hétfőn már dolgozik, igen jól jönne, ha az ígért 17 órára hazaér, és mondjuk nem fél egykor kerül ágyba 28 órás utazás után, mint mi.
Egyébként nincs ezzel semmi baj, csak ne ígérjék meg, ha nem tudják tartani az időt, legalább az ember fel tud készülni.