Szia, Viktória! Tavaly mi Tolóról voltunk Athénban, és megnéztünk minden, a fakultatív programban leírt látnivalót.
Az Akropolisszal kezdtünk, ahol helyi idegenvezető mondta el a rövid történetet, aztán körbejártunk, fotóztunk. Nem tudom, milyen időszakban mentek, arra számitsatok, hogy ott nagyon meleg van. Semmi nem ad árnyékot, a kövek ontják a meleget, amellett nagyon csúszósak, és hepehupás a talaj. Ajánlott könnyű cipőt vinni, innivalóval, kalappal, napszemcsivel felszerelkezni. Nagyobb táskát nem engednek felvinni biztonsági okokból. Folyamatos munkák folytak, az épület fel van állványozva, nem az a látvány fogad, ami a katalógusban van, a kilátás körben viszont gyönyörű.
Lenn megnéztük a színház maradványait, egyénileg be lehet menni az új nemzeti múzeumba, ahová külön belépő kell. Aztán volt szabadidő, az Akropolisz alatt lévő sétálóutcán, ahol lehet enni, vásárolni. Majd a busszal Melina Mercouri szobránál találkoztunk, majd a parlamenthez mentünk, az ismeretlen katona sírja előtti őrségváltást megnézni. Jó időben érkeztünk, még mi voltunk az első busz, így a két őr helycseréjét végigélveztük, utána volt egy kis tülekedés, megjött a többi túrista, és a tulajdonképpeni őrségváltást már nem igazán tudtuk fotózni, az ázsiaiak nagyon rámenősen próbáltak elénk kerülni. Volt lehetőség az őrökkel fotózkodni. Rövid időre megálltunk a márvány stadionnál, de csak pár fotó erejéig. Egyetem, színház előtt csak elmentünk a busszal, s visszafelé a Korinthoszi csatornánál álltunk még meg. Üdv. Mariann
Kedves Mariann!
Nagyon szépen köszönöm a beszámolót és a hasznos tanácsokat az úttal kapcsolatban. Június végén fogunk menni, remélem még bírható lesz a meleg. Mindíg csak terveztük ezt a kirándulást de csak most szántuk el magunkat a hosszú útra mert azért 400 km-re van Nei Poritól Athén. De ezek olyan helyek amit Görögországból látni kell. Köszönöm szépen! Üdv: Viki