Útvonal: Debrecen – Miskolc – Bánréve – Betlér – Rozsnyó – Kassa – Hidasnémeti – Miskolc – Debrecen
„ Gömör olyan, mint Magyarország kicsiben, legszebb megyéink egyike” írta Petőfi Sándor Úti leveleiben. Mi a történelmi Gömör megye déli tájait járjuk be, ahol lépten-nyomon az Andrássy család emlékeivel találkozhatunk.
Indulás Debrecenből a reggeli órákban Miskolc érintésével Betlérre, ahol a környék legjelentősebb kastélyát, az Andrássy-kastélyt látogatjuk meg. Az Andrássy család 400 évig meghatározó családja volt a térségnek. Betléri kastélyukban megismerkedhetünk a család története mellett az egyes családtagok által külföldről hozott dísztárgyakkal, trófeákkal, festményekkel, az eredeti állapotában fennmaradt szalonok gazdag berendezésével, a családi könyvtárral és képtárral. A kastély parkja egy igazi botanikus kert, ahol teszünk egy kis sétát.
A következő megállónk a Sajó-parti kisváros, Rozsnyó lesz, mely hajdanán a gömöri bányavidék központja volt, híres iskolaváros, püspöki székhely. A Bányászok terén teszünk egy sétát: Kamaraház, Városháza, Franciska szobor, Diák templom, Püspöki palota, Püspöki székesegyház, Ferences temploma, Tűzoltó torony.
A városnézés és egy kis szabadidő után folytatjuk utunkat Kassára. Az autóbuszból látni fogjuk Krasznahorka büszke várát, az Andrássy Mauzóleumot, a Szádelői-völgyet, a Tornai várromot.
A napot kassai belvárosi sétával zárjuk, mely során látható lesz a Forgács-palota, a Címer szobor, a Szent Mihály temetőkápolna, a Megyeháza, a Szt. Erzsébet Székesegyház, az Orbán-torony, a Lőcsei-ház, a Rodostó-ház. Egy kis szabadidő után kb. 18 órakor indulunk vissza Debrecenbe. Várható haza érkezés 22 óra körül.
Belépők: Kb. 12 €/fő
Biztosítási ajánlat: Baleset-, Betegség-, Poggyászbiztosítás 730 Ft/fő
FONTOS! A pontos indulásról a program előtt legkésőbb 3 nappal értesítjük a résztvevőket.