Kedves Olivér!
MI se hasraütésszerüen utazunk, és úgy gondolom az emberek többsége- velünk együtt sporól a nyaralására. DE örömmel teszi-mert megvalósít egy álmot. Amikor végre befizettük 14 év kihagyás után a görög utunkat, onnan kezdve minden létező fórumot, írást, mindent!-amit csak találtam-próbáltam elolvasni a neten Görögországról-Sithoniáról, Marmarasról. Felkészültünk előre a wc-s dolgokra, tudtuk, hogy hol iható a csapvíz, hol nem, tudtuk mit szeretnénk megnézni. A pénznek meg van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy észer se veszed, milyen könnyen kifolyik a kezedből...de erre spóroltál másfél évig

Mi is ettünk úgy gyros pitat 2,5 euroért, hogy a 13 éves lányomnak se volt elég. négyünknek 10 euro helyett 20-ba került, mert duplázni kellett.
Következőre nem ettünk ott. A Roma pizzériánál meg már tavaly is bődületes árak voltak, a többi tavernához viszonyítva nem véletlenül volt kevés vendég. Az árak ki voltak írva, rendelés előtt tudtuk tanulmányozni