Kedves Fórumozók!
A segítségeteket szeretnénk kérni. Most megyünk először buszos úttal apartmanba, egészen pontosan a Plastiras apartmanba nyaralni. Aki járt már ott, megírná, hogy milyen felszereltségű az apartman (hűtő, rezsó, ágynemű, törölköző, evőeszközök, tányérok, lábosok, stb.), és miket kell feltétlenül magunkkal vinnünk?
Előre is köszönjük a segítséget!
Üdv, Julcsi
Szia Julcsi! Mi holnapután indulunk a Plastiras apartmanba, ha hazajöttünk, szívesen beszámolok a felszereltségéről. Ha esetleg az már késő, mert ti is most, vagy a jövő héten indultok, akkor annyiban tudok segíteni, hogy elmondom az eddigi Görögországi tapasztalataimat, mi már 6-szor voltunk ott busszal. Az apartmanban mindig van hűtő, pici fagyasztórésszel, rezsó, vagy sütővel egybeépített főzőlap, mélytányér, lapostányér, pohár, bögre, kanál, kés villa annyi személyre ahány fős az apartman. Edények általában egy lábas meg egy serpenyő, esetleg kávékiöntő. Néha vízforraló, de az nem volt mindenütt. Konyharuha, mosogatószer, szivacs viszont nincs, ezekről magunknak kell gondoskodni. Jó ha visztek egy nagyobb éles kést is, mondjuk kenyeret szelni, mert az sem mindig van, illetve mi szoktunk vinni sajtreszelőt, dugóhúzót is. Törölközőt adnak, egy nagyot meg egy kicsit személyenként, de ezeket nem szabad levinni a partra. Ágynemű is mindig van, lepedő, párna párnahuzattal, a paplant viszont nem ismerik, takarónak is lepedőt adnak, meg plédet. Én vinni szoktam a hálózsákomat, ez a buszon is jó szolgálatot tesz, mert este elég hűvös szokott lenni és az apartmanban is van mivel takaróznom, ha a lepedő alatt fáznék. Ha most utaztok először busszal, arról is írok pár szót. Nem kell aggódnotok, igaz hogy hosszú az út, de kibírható. Szegeden lehet, hogy át kell szállni másik buszra, mert oda futnak be a gyűjtőjáratok és ott osztják el az utasokat úticél szerint. Ha szerencsétek van, akkor eleve a korfui buszra kerültök. A busz kb. 4 óránként megáll 20-25 percre, akkor mindenki elintézheti ügyes bajos dolgait, ill. a sofőröknél ilyenkor lehet kávét, teát, kapuccsinót, üdítőt, ásványvizet venni. Útközben filmvetítés van, hogy ne legyen annyira unalmas, 3-4 film is le szokott menni. A buszra nem árt takarót vagy melegebb pulcsit, ill. nyakpárnát hozni, hogy alvás közben ne fájduljon meg a nyakad. Persze nem mindenki tud a buszon aludni, az biztos rosszabbul viseli az utazást, én szerencsére tudok. Nagyon szép tájakon megy a busz, érdemes nézelődni. Én szoktam vinni olvasnivalót is, meg a zenehallgatás is segít kellemesebbé tenni az utat. Odafelé mindig görög zenét hallgatok ráhangolódásképpen.

Bocs a hosszú írásért, remélem valamennyit tudtam segíteni. Üdv: Erika