Szia Ákos!
Tavaly már voltunk párommal Horvátországban, nagyon jó volt, idén is oda tervezünk menni. Azonban szeretnénk megkérdezni, manapság milyen árakra számíthatunk. Gondolok itt főként az élelmiszerre. Illetve amik jelentősen drágultak tavalyhoz képest.
Erről jut eszembe hogy a Plitvicei tavakra való fakultatív kirándulás továbbra is 450/fő kuna lesz, összesen?
Reméljük idén Június 12-től te leszel az idegenvezető, a tavalyi két hölgy közül az egyik többet foglalkozott az esti bulikkal mint az idegenvezetéssel és rendes tájékoztatással. Sajnos a nevére nem emlékszünk, de nem is akarunk személyeskedni.
Mihamarabbi válaszod előre is köszönjük! :)
Szia.
Szia Odett!Örülök, hogy Ti is visszatértek Lanternára!

Sajnos az árakról leghamarabb jún.10-én fogok tudni írni, mert én is akkor fogok leköltözni!Akkor körbejárok és megnézem, hogy hogyan alakultak az árak tavalyhoz képest, illetve a fakultativ programok árai is ekkor fog végleges kiderülni!Én leszek lent az idegenvezető, majd megpróbálok mindenben maximálisan a segítségetekre lenni!Szeretettel Várlak Benneteket és a mihamarabbi találkozást!

És ha bármiben tudok még segíteni írjatok nyugodtan!Üdv:Ákos