Kedves Sándor!
Az az igazság, hogy végig sem olvastam válaszát. Ön szerint én a cég rosszhírét kívánom kelteni. Ön szerint én valótlant állítok, én hazudok. Na nekem meg ez esik rosszul.
Csak arra reagálnék, hogy az iroda felé írásban nem tettem panaszt. A sofőrnek jeleztük problémánkat a hellyel kapcsolatban, kértük, hogy legalább írjon valamit, de erre ő nem volt hajlandó. Már itt megbukott az egész. Könnyű mondani, hogy bizonyítsak, amikor erre semmi esély sincs. A másik pedig az, hogy nyílván nem nekem hisznek, hanem munkatársaiknak. Éppen hogy nem én voltam aki önkényesen elfoglalta a helyet, hanem egy hölgy a lányával. Úgy gondolom az sem lett volna célravezető ha pénteken beszélek Önnel. Az előzőek alapján mire fel?!
Lehetne ezt a végtelenségig folytatni, Ön úgyis "mindenáron" megvédi az utazási irodát, ami érthető. Részemről már nagyon unalmas ez az "állandóan megmagyarázok mindent, csakhogy én jöjjek ki az egészből jól"dolog, így nyugodjon meg most írtam utoljára, nem "szapulom" tovább ezt a remek irodát. Lehet én voltam naív, amikor úgy gondoltam, hogy egyedül ,Önökkel szemben elérek bármit is.